Az "Év Hajója" választás: megvannak a nyertesek

2017. január 09., 20:56
komment
Az „Év Hajója” nemzetközi választás eredményére mindig érdemes odafigyelni. Az idén pedig különösen, hiszen csupa olyan hajót ítélt a legjobbnak a szakzsűri, amelyek a Balatonon is kitűnően használható. A kategóriagyőztesek közül kiválasztott Év Hajója pedig egy olyan konstrukció, amely remek átmenetet kínál a többtestű osztályok felé.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Diam 24 One Design lett a Sailing World által szervezett 2017-es Év Hajója választás összesített nyertese. A döntés abból a szempontból talán kissé meglepő, hogy a Diam 24-est már 2014 óta forgalmazzák Európában, így a szó szoros értelemben nem számít újdonságnak. Azért került be a mezőnybe, mert az Egyesült Államokban csak a tavalyi év végén kezdték meg az értékesítését. A szakzsűri értékelése szerint a multihull kategóriában legjobbnak bizonyult hajó költséghatékony választás azoknak, akik élvezettel vezethető többtestű hajóra vágynak. A remekül kezelhető vitorlás alkalmas kisebb túrázásra is, és kiváló kezelhetőségének köszönhetően remek „átvezető” lehet a többtestűek kategóriájába azok számára, akik korábban még nem szereztek saját tapasztalatokat az ilyen hajókkal.

A legjobb crossovernek, tehát túra/sporthajónak a J Boats 112-es E változatát választották. Az „E” betű e hajó esetében számos jelentéstartalommal bír, hiszen tervezője, Al Johnstone szerint „Evolúció”, „Elegancia” és „Euro” egyaránt lehet, hiszen mindez illik rá. A kifejezetten az európai igényekre tervezett vitorlás az amerikai piacon is sikerre számíthat, ahol is kiüti a J/111E-t, amely közkedvelt one design racernek bizonyult. Johntson szerint az európai vásárlók igényesebb belső teret és több ablakot szeretnének egy olyan hajóra, amellyel túrázhatnak vagy versenyezhetnek, így az „E” változatot alapvetően ezeket figyelembe véve fejlesztették. Bár a 112-es valamivel rövidebb, mint a 111-es, mégis minden dimenzióját tekintve nagyobb, mint az: hosszabb a vízvonala, magasabb az árbóca és a boomja, és persze szélesebb is annál. Ezek a méretbeli változások is azt jelzik, hogy igyekeztek kényelmesebbé, turzására még alkalmasabbá tenni a 36 lábas hajót, amely a zsűri szerint kiemelkedően jól kezelhető.

A legjobb rekreációs versenyhajónak a Seascape 24-est választották. Ez a kategória elég széles célközönséget fed le, hiszen tulajdonképpen a nyugdíjasoktól az amatőrökig elég sokan tartozhatnak a kedvtelési céllal versenyzők népes táborába. A zsűri indoklása szerint a Seascape 24-es minden szempontból modern ugyan, mégis jelentős retró-vonásokkal rendelkezik, és visszaviszi az embert azokba az időkbe, amikor a vitorlázók még nem voltak restek minden hétvégén versenyekre járni és éjszakánként a hajójukon aludni. Ez a hajó az alapvető szükségletek kielégítésénél valamivel nagyobb komfortot kínál (bár kétség kívül kevesebbet, mint egy túrahajó), ugyanakkor kiváló daysailer és versenygép is egyszerre.

A legjobb dingi a szakemberek szerint 2017-re a VX Evo, Brian és Hayden Benett közös fejlesztése lett. A könnyű és könnyen szállítható kis versenyhajó érdekessége többek között az, hogy háromféle méretű vitorlát is kínál hozzá a gyártó: egy 10, egy 9 és egy 8 négyzetméterest. Ezek segítségével kiegyenlíthető a vitorlázók közötti súlykülönbség, nehezebb és könnyebb vitorlázók azonos eséllyel szállhatnak vízre a versenyeken. A mindössze 15 perc alatt összeszerelhető és vízre tehető hajóhoz spinakker is jár.

Sokan előre borítékolták, hogy a 2017-es év legjobb hajói között ott lesz a Waszp is. A forradalmi, könnyen szállítható és olcsó kis foileres rohanógép számos szakíró szerint fenekestül forgathatja fel a vitorlázás világát, hiszen sokak számára lehet élvezetesen használható, ugyanakkor olcsó és könnyen szállítható repülő hajó. A 10 ezer dollárért kínált, Kínában gyártott, de az ausztrál Andrew McDougall tervei alapján épült hajó a Moth veszélyes vetélytársa lehet, hiszen robosztus felépítésének köszönhetően kevésbé sérülékeny, olcsóbb és olcsóbban is javítható, termetesebb felnőttek számára kényelmesebb, mint a Moth – bár kissé lassabb annál. Ezt azonban ellensúlyozza, hogy már kisebb szélben, 10 csomó körül képes felemelkedni egy nyolcvan kilós vitorlázóval. Az alumínium foilerrel és epoxy testtel készülő hajó könnyedén szerelhető, egy külön boxban szállítható és akár a garázsban is elfér. Egész biztosan megérdemelte a helyét a legjobb hajók mezőnyében – és jó lenne minél többet látni belőle a Balatonon is.

Forrás: vitorlazasmagazin.hu

2017. január 09., 20:56

Facebook

Hozzászólások