Indiában is letette a névjegyét Kiss: Hiába rakta ki Albacete, második lett a főfutamon

2017. március 19., 15:20 szerző: Vámosi Péter
komment
A szombathelyi Kiss Norbert a világ legnépesebb országában is megmutatta, hogy milyen a Magyarok Istene!
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Fotó: Kiss Norbi média

Mint arról már korábban beszámoltunk, tegnap a pályán Kiss Norbert ugyan a leggyorsabb volt, mégis az 5. helyre sorolták vissza az időmérő edzést követően, mert több társával egyetemben elhagyta a pályát többször is. Vasárnap már azonban a versenyeké volt a főszerep.

Először a helyi matadorok első versenyéből már látható volt, hogy itt bizony nem kímélik a technikát, a #10-es rajtszámú versenyző nemes egyszerűséggel kinyílt ajtóval versenyezte végig a táv nagy részét. Az európai szupersztárok plusz a brexites kollégák versenye azonban további izgalmakat ígért. Európaiként feldolgozhatatlan csúszások után végül elkezdődött a 8 körös Pro Class előfutam is, köztük hazánk kiválóságával. A repülőrajtot ugyan nem kapta el jól Norbi, de kifejezetten furcsa volt, hogy csak másodjára tudtak rendesen elindulni, két felvezető kör volt. Kiss a középmezőnyben találta magát, ahol rendesen benne volt a sűrűjében, és rendesen ment az adok-kapok. Az OXXO-s Ryan Smith is kiszorult egyszer a pálya szélére, és ott is maradt, hiszen a sóderágy megfogta. Kicsit meglepő volt, hogy egy kanyar kimeneti ívétől alig pár méterre otthagynak egy kamiont, és semmi sárga zászlózás, de a verseny folyhatott tovább. Norbi "kedvenc" ellenfele, aki a tavalyi évet kihagyta, Antonio Albacete pedig kapott is az alkalmon, lendületet vett, és elkezdte Kisst is kiszorítani ezen kanyarban pont úgy, hogy a magyar pilótának annyi lehetősége maradt, hogy vagy nekimegy Smith otthagyott kamionjának, vagy megpróbálja kikerülni balról a sóderágyban. Esetleg repülő szőnyeg. Megpróbálta, nem sikerült, ő is elásta magát, ezzel az ő előfutamának vége is lett. Ez pedig a főfutam rajtrácsán a 11., utolsó előtti helyet jelentette neki.

Az ottani idő szerint késő délután megrendezett második azaz főfutamon a szombathelyi aztán mindent beleadott. Sikerült jól helyezkednie a rajtot követően, és az első kör végén már az ötödik volt. A további 14 kör alatt pedig fokozatosan előzött akit tudott, és dolgozta le a hátrányát, igen parádésan. Az utolsó 15. körben már ott loholt a végső győztes David Vrsecky nyakán, de megelőzni már nem tudta. Ha lett volna még egy kör...

A szombathelyi pilóta egy valóban tekintélyes méretű serleggel tár haza majd Indiából, és most már komolyan készül újra német csapatával a tankpool24-gyel és Mercedesével a májusi szezonkezdetre a kamion-Európa-bajnokságon.

Aki élvezni akarja az indiai közvetítés sajátosságait, annak ajánljuk az alábbi videót, Norbi főfutamos mutatványa az 52 perc 30 másodpercétől kezdődően látható.

Vámosi Péter

hozzászólás
2017. március 19., 15:20 szerző: Vámosi Péter

Facebook

Hozzászólások