Kínai gyártó kerülhet a száguldó cirkuszba

2017. június 17., 19:19 szerző: Vámosi Péter
komment
Montreal-ban látott napvilágot az a pletyka, hogy egy angliai központú, de kínai támogatottsággal rendelkező Forma-1-es csapat van alakulóban.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az "új csapat" már toborozni próbálja a jobbnál jobb szakembereket, amit Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke is megerősített.

"Néhány emberünknél érdeklődtek, hogy lenne-e kedvük egy új csapatnál dolgozni" – mondta Horner.

Az istálló központja Oxfordshire-ban lehet, azaz a Forma-1 "mekkájában", közel a Mercedes, a Renault, a Force India, a Haas, a Williams és a Red Bull főhadiszállásához.

A projekthez állítólag a tavaly év végén csődbe ment Manor Racing tagjai már csatlakoztak is. Ennél több részlet egyelőre nem lehet tudni.

Ross Brawn, az új éra egyik vezetője is elmondta, valóban vannak/voltak érdeklődök: "Az elmúlt hónapokban körülbelül tíz csapat fejezte ki az érdeklődését. Mindannyian tudni akarták, hogy lesz-e változás a licenszek kezelésében, valamint fair módon osztjuk-e el a pénzeket. 2020-ig azonban a jelenleg is hatályos szerződések érvényesek."

Alaposan átgondolva a helyzetet viszont egyértelművé válik, amit Christian Horner is elmondott: már túlságosan késő egy új csapat indulását tervezgetni a 2018-as évre.

Vámosi Péter

hozzászólás
2017. június 17., 19:19 szerző: Vámosi Péter

Facebook

Hozzászólások